A karcagi szellemiség

(Kunhalom, 2003. augusztus)

         Karcag város Önkormányzata 2003. június 28-án, a hagyományos birkafőző versennyel egybekötve, megrendezte azoknak a Karcagról elszármazott személyeknek a találkozóját, akik a munkásságuk révén szélesebb körben is elismerésre tettek szert, öregbítették városunk hírnevét. A bensőséges, hangulatos találkozón Fazekas Sándor polgármester tájékoztatott bennünket városunk fejlődéséről, kötetlen beszélgetés keretében mindannyian mondtunk néhány szót magunkról és a megtisztelő kezdeményezésről, majd következett az elmaradhatatlan birkapörkölt és a nótaénekesek műsora. Jó hangulatban és erkölcsileg megerősödve jöttünk el a rendezvényről.

         Mindenki üdvözölte a találkozó gondolatát, mert bár elszármaztunk Karcagról, mégis oda tartozunk, "föl-földobott kőként" mindig visszahullunk. Kiirthatatlanul élnek bennünk az indíttatásunkkor kialakult, őseink évezredes tapasztalataiból leszűrődött, alapvető emberi értékek: a becsület, az őszinteség, az igazmondás, a helytállás, az emberi méltóság, a szerénység, egymás tisztelete, a magyarságunk. Mindaz, amiről az utóbbi években le akarnak beszélni bennünket. Bár nem hiszem, hogy bármelyikünket is - nyakas kunokat - képesek lennének lebeszélni bármiről is, hasznosnak ítéltük az összetartozásunk gondolatának a tudatosítását. Megerősített bennünket abban, hogy ne fogadjuk el a hazug korszerűség örvén ismételgetett téveszméket, miszerint a hagyományos értékeink elavultak, szélsőségesek, kiirtandók; ne tartozzunk azok közé sem, akik a szép elvek mellett csak addig tartanak ki, amíg anyagi előnyt jelent számukra.

         Az emberiség és az emberség szempontjából ugyanis nem a munkás kéz, a nemzet javát szolgáló szellemi alkotás, a kitartás, az egyenes gerinc minősül maradiságnak, hanem a szenny, az erkölcstelenség, a gátlástalanság, a mának élés, a másokkal nem törődő önmegvalósítás, a közös vagyonunk elherdálása, a kábítószerek liberalizálása, a másság nagyhangú csapkodó kultuszának ajnározása, a figyelem elterelése a valóságról, vagy az un. gyűlölet-törvény kapcsán érzékelhető törekvés, hogy ne csak beszélni, de már hallgatni se lehessen szabadon, hanem dicsérni kelljen mindazt, ami nem természetes és nem magyar.

         A megnyilatkozásainkból kiérződött, hogy védhetjük közösen az erkölcsi értékeinket a politikai beállítottságunktól függetlenül, anélkül, hogy azt felednénk, vagy feladnánk. Annál inkább, mivel ma ismét oly korban élünk, amikor fájó lélekkel látjuk, hogy - Karinthy Frigyes szavaival élve - "Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét", s a hazugság, a kertelés, a semmitmondás polgárjogot nyert, az igazságot kimondókat elszigetelik, háttérbe szorítják. Láthatjuk is naponta, hogy a magukat baloldalinak nevező erők között vannak a vadkapitalizmus és a külföldi érdekek legkövetkezetesebb képviselői, míg a jobboldalon, még a szélsőségesnek kikiáltott erők is, védelmeznek olyan értékeket, amelyek baloldalinak is minősülhetnek, de mindenképpen örök emberi értékek.