Amerika törvényen kívül?

Irakban ma az USA a mindenható: a megszálló, a törvényhozó, a végrehajtó hatalom, a közjogi hatóság, a nyomozó, a rendőr, az ügyész, (védőügyvédre nincs szükség, hiszen ezek "csak irakiak" … ) az ítéletet hozó bíró, és a végrehajtó hóhér. Az irakiak nem élvezhetnek törvényi, jogi védelmet a saját hazájukat agresszorként megszállókkal szemben, akik - a másoktól megkövetelt emberi jogok teljes semmibevételével - nem átallnak vérdíjat kitűzni a fejükre, mint a középkorban, sportot űznek a nekik nem tetsző személyek vadászatából. Szaddam Husszein két fiának feladásáért a besúgó 15-15 milliót dollárt kap (a kiskorú - Szaddam Husszein unokája, akit egyes források szerint már a tűzharc után végeztek ki - és a másik felnőtt "ingyen van"). Még ha lesz is alkalma élvezni a pénzt, tettével, s az amerikaiakkal együtt, törvényen kívül helyezte önmagát.

A gyilkosságokkal elnöki, miniszterelnöki szinten, hihetetlen cinizmust és hatalmi arroganciát tanúsítva, büszkélkednek az egész világ előtt, győzelmi jelként mutogatják, mint annak idején az indiánok skalpjait. Ilyenkor miért nincs a helyzet magaslatán az emberi jogokról oly sokat papoló amerikai kongresszus és az angol parlament? Másoknak nincsenek emberi jogai, csak az amerikaiaknak és az angoloknak? És miért hallgatnak a kormányok? A világ értelmisége? Miért hallgatunk?

Bármennyire is hihetetlen, az objektív szemlélő csak azt állapíthatja meg, hogy az USA-nak és feltétlen szövetségeseinek jelenleg olyan vezetői vannak, akik tudatosan áldozatul dobják oda, vagy gyilkosokat akarnak nevelni a saját népük fiaiból, illetve képtelenek felfogni, hogy mindaz, amit tesznek a világban szöges ellentétben áll az emberiséggel, az emberséggel, szó szerint mindennel, kezdve a bibliától a nemzetközi jog általánosan elismert normáiig.

Mindezek láttán nem is csoda, ha egyre több a kétely a világban: tényleg a "demokrata" Bushnak van-e igaza a diktátor Szaddammal szemben; az agresszió megszünteti-e, vagy inkább szüli a terrorizmust, stb. A napnál is világosabb, hogy Irak most nem követett el agressziót, nem is fenyegetett senkit, és nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel sem. Az amerikaiak és szövetségeseik, hiába hirdetik, ki ne tudná, hogy nem "megelőző önvédelmi háborúról", hanem eltervezett agresszióról  van szó. Megelőző katonai akcióra is csak nyilvánvaló bizonyítékok és sokszorosan ellenőrzött hírszerzői jelentések birtokában, ENSZ-jóváhagyással kerülhet sor. Egyik sem teljesült. Az amerikai és az angol nép a világgal együtt elhűlve látja, hogy fejreállt az agyondicsért angol és amerikai demokrácia: az ENSZ-nek fittyet hánynak, a nemzetközi közvélemény számukra nem is létezik, a hírszerzői jelentéseket nem a politikai döntéshozatal alátámasztására, hanem - meghamisítva azokat - már egy eldöntött politika utólagos igazolására használják, amit még George Tenet, a CIA igazgatója is kénytelen volt beismerni; a hasonló hírt szellőztető BBC és a tényt eltussolni kívánó angol kormány között ugyanebben a kérdésben támadtak éles nézeteltérések.

Az USA geopolitikai érdeklődése a "fekete aranyban" gazdag térség iránt nem új keletű. Már a "Carter doktrína" kimondta, hogy az USA a Perzsa öböl ellenőrzésére irányuló minden kísérletet a létérdekei elleni támadásnak minősít, és akár katonai erővel is megakadályoz. Brzezinski is többször figyelmeztetett rá, hogy az iszlám világ "fenyegeti" az USA térségbeli érdekeit. Emellett az USA mindig törekedett olyan gáz- és olajvezetékek építésére, amelyek kívül esnek Oroszország hatókörén. Nyilvánvaló, hogy ezúttal is erről van szó, csak arra számítanak, hogy a tömegpusztító fegyverek feltételezett birtoklásával, vagy a demokrácia megteremtésének a jelszavával megtéveszthetik a világ közvéleményét. Nagyon kevesen lehettek, akik ezt elhitték. Szemfényvesztés minden humanitárius, demokratikus, vagy civilizációs célra hivatkozás. Szeptember 11. is csak ürügy volt.

Az ENSZ évekig nem találta, az USA a helyszínen hónapok óta nem találja az agresszió indokául felhozott tömegpusztító fegyvereket, ezért mostantól hiába mutatnak fel bármit, az már fabrikált bizonyítéknak minősül a világ szemében. (Még ha találtak volna, vagy találnának is ilyen fegyvereket, az önmagában nem képezhet indokot egy ország megtámadására, hiszen számos ország - köztük elsősorban és közismerten maga az USA, Nagy-Britannia, vagy Izrael, de más országok is - bevallottan rendelkezik ilyen fegyverekkel; ők miért nem minősülnek célpontnak?)

Mivel látványosan bebizonyosodott, hogy a két nagyhatalom vezetői hazudtak a népeiknek, a törvényhozó szerveiknek, a fegyveres erőiknek (Bár láthatólag ez nem izgatja egyiküket sem, de országaik közvéleményét, szerencsére, annál inkább kezdi nyugtalanítani!), ezek az államok csak úgy tudják visszaszerezni a tekintélyüket a világ előtt, ha a sajtóban, a Kongresszusban, a közvéleményben akadnak olyanok, akik a választók nevében elérik a vezetőik felelősségre vonását. És ez a folyamat beindulóban is van. Az amerikai és az angol nép sem szereti, ha manipulálják és becsapják, ha fiait feláldozzák, agressziók, gyilkosságok elkövetésére kényszerítik. Ezért is sajnálatos, hogy egyes magyar sajtótermékek majd a bőrükből bújnak ki, hogy mentegessék az amerikai és az angol vezetőket.

Felütötte a fejét a "Vietnám-szindróma" is, nemcsak a lakosság, hanem az Irakban állomásozó katonák között is. Az USA érzékeli, amit sokan megjósoltak: könnyű katonai győzelmet arat, de elveszíti a békét. Ezzel a politikával valóban nem lehet békét teremteni sem Irakban, sem máshol. Ellenkezőleg, Irakban egyre kilátástalanabb a helyzete, s szembe kell néznie egy elhúzódó gerilla-háborúval, amely - minden eddigi világtörténelmi példa tanulsága szerint - az agresszort emészti fel. Ezért kér elkeseredetten katonákat a szövetségeseitől, akik egyre inkább vonakodnak. Sajnos, a mi kormányunkat nem sorolhatjuk ezek közé, ellenkezőleg, késznek mutatkozik anyagi és véráldozatra. Felelős kormány nem teheti ki idegen érdekek szolgálatában értelmetlen kockázatnak a katonafiait, vagy irányíthatja olyan nép fiai ellen, amelyik semmit sem ártott az országának. India éppen a napokban közölte az amerikaiakkal, hogy csak akkor küld békefenntartó katonákat, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa veszi át Irak irányítását.

Az iraki kérdésben egyébként éppen ez, az ENSZ egyre gyakoribb emlegetése, az új lényeges mozzanat. Kofi Anan ENSZ-főtitkár, s a tagállamok jó része késznek látszik a szerepvállalásra. Egyre inkább efelé hajlanak még Bush saját pártjának egyes vezetői és a demokraták is. Ezzel Bush, Cheney alelnök és Rumsfeld hadügyminiszter, illetve az inkognitóban mögöttük álló erők két tűz közé kerülnek. A szorult helyzetben, s ha nem akarnak "újabb Vietnámot", előtt-utóbb át kell adniuk Irak kormányzását az ENSZ-nek. A nagy kérdés az lesz, milyen feltételeket támaszt és mit mer kérni az ENSZ (Európa, Oroszország, az arab világ, Kína, stb.) azért, hogy kihúzza az USA-t a kutyaszorítóból. Erre érdemes figyelni a közeljövőben, mert a jövőnk ettől sokban fog függeni ennek a kérdésnek a megoldásától. Természetesen, naivitás lenne a nemzetközi jog és az ENSZ idealizálása a nemzetközi erőviszonyokkal szemben, de a nemzetközi jog és az ENSZ mégis olyan demokratikus intézményt képeznek, ahol nem az igazságtalanságokat szülő erőviszonyok alapján döntenek, sok csapást elszenvedtek már, főleg az USA-tól, de mégis léteznek és a világ hisz bennük. A világot a múltba visszahúzó amerikai politikával szemben a jövőt képviselik.

Amennyiben ugyanis az Irak elleni agressziót az ENSZ és a nemzetközi jogi fórumok, az egyes országok hivatalosan és egyértelműen nem ítélik el, a nemzetközi jogrend olyan súlyosan sérül, hogy a léte kerül veszélybe. A nemzetközi közösségnek, a nemzetközi szervezeteknek és az egyes országoknak a saját védelmük érdekében minden körülmények között meg kell tenniük ezt a lépést. Ez annál inkább szükséges, mert nem elképzelhetetlen, hogy az USA újabb agresszióval, egy elkeseredett helyzetben pedig - ugyanis a számára váratlan és egyre váratlanabb fejlemények még csak ezután következnek - akár a tömegpusztító fegyverei bevetésével akar majd szabadulni a kényelmetlen helyzetéből, és akkor véglegesen felborulhat az igencsak megingott világrend.

(Magyar Fórum, 2003. augusztus 7.)